A régi Japánban a miko - a sámán - rendkívüli szerepet játszott, s nemcsak a vallásban, hanem a mindennapi életben is. Manapság inkább nők gyakorolják e hivatást. A mikók négyféle módon nyilvánítják ki különleges képességeiket. Az itakónak nevezett vak médiumok felidézik mind a szellemek, mind a kami, azaz a szent lények szavait. Más mikók aszkétákkal dolgoznak, velük idézve meg a kamit a helyi vallási szertartásokon. Egyesek - elsősorban az Izu-szigeteken - megszállot vagy transzállapotba kerülnek és mint látnokok működnek. Végül említést érdemelnek a kyosók, azaz az olyan újvallási szekta alapítói, mint amilyen a Sukyo Mahikara.

A mikók legtöbbjét, sok megpróbáltatással járó szertartáson avatják fel. Chichii Yae, az egyik jól ismert itako, egy héten keresztül élt egy forrás közelében levő apró kunyhóban télvíz idején, dermesztő hidegben. Nem fogyasztott húst, zöldséget és sót. Naponta hétszer el kellett mennie a forráshoz, és mindkét vállára három-három teli vödör hideg vizet kellett öntenie, miközben mantrákat - szent varázsigéket - mormolt magában. A Tsugara körzetében lakó Nara Naka felavatása során 33 vödör hideg vizet kellett öntenie vállaira. Egyes esetekben összesen 33.333 vödör vizet öntöttek ki egy felavatási szertartás alatt.

E próbatételek célja a megtisztulás: a végső összeomlás határán új erő költözik beléjük, és egész lényük átalakul.

A yamabushik némileg különböznek az itakóktól. Japánban a VIII. századból származó források tesznek elsőként amlítést róluk. A buddhista fogadalom letétele után külön kolostorba vonulnak vonulnak vissza, hús és gabonafélék nélkül élnek, és teljes egészében vallásos szövegek állandó ismétlésének szentelik magukat. Mások olyan szertartásokat és okkult gyakorlatokat végeznek, amelyek során hatalmat szereznek a szellemek felett. Az ilyenek gyakran gyógyítók, egyben ördögűzők, s meg tudják idézni a holtak szellemét is.

Ezek lehetnek ''új szellemek'' (olyan emberek, akik száz napon belül haltak meg) vagy ''régi szellemek" (olyanok, akik ennél jóval korábban hunytak el). Általánosságban ezeket három vagy öt nappal később kell megidézni, mint ahogy a koporsó elhagyta a házat. Amikor megérkezik a szellem, sorban üdvözli valamennyi rokonát. Ez a szertartás nyolc-kilenc órán keresztül is tarthat. Végül megidézik az őseit, s azok mutatják neki a visszafelé vezető utat, és elküldik saját világába.

Még ma is előfordulnak ilyen ceremóniák. Sakurai Tokutaro japán parapszichológus 1966-ban jelen volt egy ilyen szertartáson. Ezen egy család legidősebb fiának - aki száz nappal korábban lezuhant egy hídról és meghalt - a szelleme egy médiumon keresztül összesen hetvenhárom beszédben üdvözölte személy szerint valamennyi rokonát, szomszédját és barátját.

Az aszkéták vallási kötelezettségeiken túlmenően ismernek és alkalmaznak bizonyos "trükköket", mint a tűzön járást és a forró vízben való fürdést. Dr. Carmen Blacker amerikai tudós látott egy Shinshukyo papot, aki tűzforró vízzel zuhanyozott. Égési sérülésnek nyoma sem látszott a bőrén. Később ő maga is követte a Tanukidani szektához tartozó yamabushit egy vörösen izzó kövekkel kirakott ösvényen, miközben csak "enyhe meleget" érzett.